Kategória: Egyéb

Szomszédvári rangadó, fölényes győzelemmel teljesítve!

Share List Ahogy azt a mögöttünk hagyott másfél évben megszokhattuk, felnőtt csapatunk győzelemmel abszolválta a Kakucs elleni rangadót. S bár a mieink a 2., a kakucsiak pedig a 9. helyről várták az összecsapást, ez az a rangadó, amelyiknél nem számít a tabella. A Megye3 „Fradi-Újpest” párosítást ismét mi nyertük, életben tartva a reményt a második…

Gólgála Csévharaszton!

Share List Felnőtt csapatunk 11:1 arányban győzött idegenben, Csévharaszton. Hoztuk tehát a kötelezőt, így fordulunk rá az utolsó két őszi fordulóra. 2017.11.12.-én a tavaly még

Hazai pályán, az első komoly megmérettetés következik!

Share List Holnap, azaz október első napján, az Albertirsa SE látogat hozzánk. Az az Albertirsa, aki tavaly nagy nagy „szerencsével” ikszre mentette a meccset Inárcson, majd hazai pályáján, az utolsó előtti fordulóban vereséget szenvedett a tartalékosan felálló, és nagyon rövid paddal rendelkező csapatunktól. (A képet egyik szurkolónk küldte be) 🙂 Az akkori győzelmünk nagyban hozzájárult…

Rekord létszám és győzelem az első hazai bajnokin!

Share List Rengetegen voltak kíváncsiak felnőtt csapatunk első hazai bajnokijára. Sajnos ezen a napon akadozott a gépezet, de Urbán Gabi góljával sikerült itthon tartani a 3 pontot. Inárcs VSE-Hernád SE 1:0 Ezzel a győzelemmel tovább őrzi 2016 november óta tartó bajnoki veretlenségét a csapatunk. Ahogy az a Facebookra is feltöltött képeinken is jól látható, a…

Megállapodás a Ferencvárossal!!!

Share List Együttműködési megállapodás a Fradi Futsal Szakosztályával! Egyesületünk vezetése szeretné elérni, hogy a nálunk focizó gyermekek a lehető legtöbb impulzust kapják, és a lehető legtöbb pozitiv tapasztalattal gazdagodjanak, ami által fejlődni tudnak. A futsal is ilyen terület, hiszen egy remek sportról van szó, amely kifejezetten hasznos a nagypályás játékosok számára is. Rengeteg érintés, sok…